Programok

Bükkszékröl

programok-1Bükkszék Heves megyében, a Mátra és a Bükk-hegység lábánál, Egertől 20 km-re, a Tarna-völgyének peremén helyezkedik el. A festői környezetben fekvő települést már a középkorban ismerték. 1903-ig Szék néven szerepel. 1937-től kőolajkutatások kezdődnek az ún. „Bükkszéki boltozaton”. A kitermelt olaj mennyisége nem volt jelentős, de ekkor fedezik fel a 39-40 fokos hévizet. A SALVUS gyógyvízre 1939-ben strand fürdő létesült, 2012-decemberében megépület a családi fürdőépület, mely gyógy- és wellness fürdőként egész évben üzemel.

A csend, a nyugalom, a falusi séták és a fürdőzés mellett a túrázni vágyók is elindulhatnak, hiszen, Bükkszék környéke természeti szépségben, kirándulóhelyekben is gazdag, a Mátra és a Bükk találkozásánál, ahova érdemes ellátogatni!

Bükkszéki programok

programok-2Minden év júniusának utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre a Polgámesterek Főzőversenye.

Minden év június 22 és 30-a között kerül megrendezésre a Művésztelep – kortárs képzőművészek részvételével. A művésztelep a faluházban megrendezésre kerülő nyitó kiállítással kezdődik, és záró kiállítással fejeződik be a Dózsa út 31. sz. alatti Napfény Vendégházban.

Augusztus 20. Strand fesztivál.

Október hónap utolsó hétvégéjén Tökfesztiválra invitáljuk a Vendégeket.

Látnivalók a környéken

programok-3Sirok község a Mátra keleti szélén, a két Tarna-patak összefolyásánál található völgykatlanban terül el. A  XIII. századi romvár  megragadó látányt nyújt az év minden hónapjában.  Alatta a régi pincesor látható. A vár a település központjától 1 km-re, északra található Vár-hegy 294 m magas kopár riolittufa kúpján.

Recsk szomorú sorsú látványossága az 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által működtetett kényszermunkatábor. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló és munkatábor közül a leghírhedtebb.

Parádfürdő –  érdemes megnézni a Cifra Istállót, mely kocsi múzeumként is működik az épület mögött pedig lovaglásra is van lehetőség. Mofeetta – vulkanikus tevékenységből eredő, talajból ezer méteres mélységből feltörő gázkipárolgás.

Búzásvölgyi horgásztó  Recsk   6 km

Egynapos kirándulások

Eger – 22 km

programok-4Az Érsekkert Eger legnagyobb parkja, melynek közepén az egykor a Bárány Uszodában állt szökőkút másolata látható. Északkeleti csücskében zenepavilon épült (itt nyaranta könnyű- és komolyzenei koncerteket adnak). Délnyugati részébe sportlétesítmények épültek – stadion, vívó és tenisz klub.

A Szépasszony-völgyben országos hírű pincék vannak; ez az egri borvidék világszerte ismert „fellegvára”.

Szilvásvárad  – 45 km.

Szalajka vízesés  – A Szalajka-völgyben nyíló Istállós-kői-barlangban talált legősibb leletek 44 000 évvel ezelőttiek.  A falu másik vonzereje, ami nagyon sokak számára ismert az országban, a Lipicai ménes és a lovassporthoz kapcsolódó intézményrendszer.

program-5 demjen demjen2

Egerszalók gyógy- és wellness fürdő  23 km-re található melynek sajátossága a Domboldalról lefolyó, gyógyvíz alkotta teraszos  mészkőképződmény a  sódomb, melynek lábánál épült a környék magas színvonalú fürdője.

A mesebeli hangulatot idéző, Demjéni Termál Völgy 27 km-re található.  A lankás dombok között megbúvó időszakonként éjjel is nyitvatartó fürdő  Római kori fürdő hangulatot idéz. A nyitott fürdő mellett található az újkori Cascade Barlangfürdő. 

Adrenalin Park – Sástó  28 km

adrenalin3 adrenalin2 adrenalin1

Síelés az ország legmagasabb pontján, Kékestetőn –   25 km